Mivel az asztrológia szó valódi tartalma a hétköznapok folyamán elérhető bulvár magazinoknak köszönhetően erősen devalválódott, így magyarázatra szorul jelen esetben, hogy mit értünk alatta. Fontosnak tartom, hogy elhatárolódjam mindazon megalapozatlan ismereteket terjesztő irányzatoktól, jósoktól, ahol a horoszkópban fellelhető szimbolikus, archetipikus rendszer fejtése nem párosul magas fokú pszichológiai önismerettel, illetőleg felelősségteljes, átgondolt világnézeti elemekkel.

Asztrológiai kutatása kezdetén a legtöbb érdeklődő személyes problémák, kérdéskörök alapján dönt úgy, hogy szeretné mélyrehatóbban megismerni a horoszkópkészítés tudományában rejlő ősi tudást. Nem mindegy azonban, hogy kit választ mesterének a leendő tanuló. Olyan tanár mellett érdemes kitartani, aki nem arra használja a horoszkópot, hogy az emberekben egyébként is eleven alapfélelmeket felerősítse hatalmi pozíciójának kialakítása érdekében. Az sem ideális, ha egy pedagógus, illetve „vezető” zárt rendszerben gondolkodik s ellenez bizonyos rugalmas értelmezési irányvonalakat a szimbolikus, tehát nem racionális részletek megismerését nézve.

Jellemzően az átlagos tapasztalatlan asztrológus hallgató beleesik abba a hibába, hogy a horoszkóp sokrétű ábráját egyfajta önigazolási lehetőségnek és logikai ok-magyarázatnak tekinti viselkedése, konfliktusai ügyében. Mindazonáltal a születési képletben olyan információk is megtalálhatók, amelyek meglátásához, felismeréséhez, valamint közléséhez komoly, hiteles szakmai személyiség s érett hozzáállás szükséges. A fatalista, avagy determináló szemlélet megnehezíti a tudat tágulását a megismerni kívánt régióban, ezért nem előnyös, ha ez vezérli felfogásunkat.

Amikor egy asztrológia iránt fogékony ember tanulmányozni kezdi a saját születési dátumára pontosan felállított horoszkópot, valószínűleg elsősorban a hagyományos lét-dilemmák mentén fog haladni képlete /radixa/ feltárásakor. Nem kívánok általánosításokba bocsátkozni, sem pedig spekulációkba. Fenti soraim alapját elsősorban a 2004 óta gyakorolt asztrológusi praxisom élményanyaga képezi, ezen kívül a tanáraim és a szakkönyveim által közvetített értékrend. (Azon nevek közül megemlítek néhányat, melyek jelentős mértékben hatottak rám asztrológusi identitásom kialakulásánál: Kiss József Zsolt, Paksi Zoltán, dr. Balogh Endre, Kalo Jenő, Griga Zsuzsa, Ingrid Zinnel, Brigitte Hamann, Anita Cortesi, Stephen Arroyo, Hajo Banzhaf, Brigitte Theler stb.)

Hangsúlyosnak vélem leszögezni, hogy bár az asztrológia jelen korunkban a tradicionálisan tudományként kezelt diszciplínák körében nem kap helyet, azonban történelmi és mitológiai háttérismeretek segítségével könnyedén kideríthető, hogy szerepe lényegi volt a korai civilizációk s kulturális korszakok szempontjából. Az idők során számos elismert tudós foglalkozott e határterületen elhelyezkedő „kozmikus tudományággal,” így például Newton is. Ő nem folytatott asztrológiai vitákat kételkedő kortársaival, hanem egyértelműen kinyilvánította álláspontját, mely szerint a földi élet nem független a bolygók és csillagok mozgásától. Természetesen akkor közzé tette meggyőződését, ha értő hallgatóságra lelt.

Vesszőparipám, hogy az asztrológia komplex eszköz, egyedülálló lehetőség önismeretünk mentális szinten történő mélyítéséhez. Több éves tapasztalatom alapján a horoszkóp pszichológiai összefüggései kézzelfogható módon rajzolnak ismétlődő mintázatokat a különböző egyének képletébe. Valamennyi horoszkóp ábra egyedi töltést nyer, ha mögé állítunk egy konkrét személyt, viszont ennek ellenére kimondható, hogy léteznek szabályszerűségek a szimbólumok értelmezésében. Mivel az asztrológia stabil, bizonyítható és időt álló pilléreken nyugszik, így kevéssé körülhatárolt részeire érdemes úgy tekinteni, amint más tudományágak felfedezésre váró vetületeire.

Jung anima-animus fogalma ugyancsak kiemelkedő és egyértelmű részt képvisel a horoszkópban. Egyéb, belső én-részeink beazonosítása hasonlóképpen működtethető a radix vizsgálatakor, tehát pszichológiai viszonylatban különleges diagnosztikai értékkel bírhat az asztrológustól származó ismeretanyag. Röviden kifejtem, hogy mire kívántam utalni: a horoszkópnak számos rétege és eleme létezik, de ha a tárgynál maradunk, akkor tisztán párba állítható például a Nap bolygó „gyökér üzenete” a tudatos énünkkel, avagy integrált apafiguránkkal, férfiként érett identitásunkkal, párkapcsolatban jellemző megnyilvánulásainkkal s nőként a magunkban hordozott animus-szal. A Hold ugyanakkor születésünk pillanatában elfoglalt helyzetével a belső, érzelmi és tudattalan késztetéseink, valamint édesanyánk és férfiként animánk, nőként érett női identitásunk szimbóluma. A Mars a küzdőerőt, a Vénusz a harmóniáról kialakított elképzelésünket jelöli, de nem csupán ilyen leegyszerűsített szintjei léteznek. Ha az egész képlet szempontjából önkényesen kiragadunk egyes részleteket, akkor hamis tükröt kaphatunk a valóságról, így a fenti ízelítő pusztán azon célt szolgálhatja, hogy rávilágítson a sűrített jelentéssel bíró, szimbolikus ábra néhány lélektani komponensére.

A továbblépés érdekében ugyanakkor fontos tisztázni, hogy mely gondolkodási keret mentén funkcionál az asztrológia. Nem az általunk megszokott vízszintes, vagyis logikai összefüggések nyomán csoportosítja a hasonló elemeket, hanem egy függőleges, analógiás modell szerint. Erre példaként alkalmazható a következő, Mars bolygóhoz csatlakozó láncolat: katona, kedd, háború, kard, piros, küzdelem, önérvényesítés, konfliktuskezelés stb. Az összes fent szereplő szó, vagy kategória tulajdonképpen egy-egy aspektusát testesíti meg a Mars tömör jelentés-együttesének.

Az analógiás gondolkodás mélyebb, lényegibb kapcsolódási pontokat emel ki a valóság megfigyeléséből, mint az egyoldalúnak ható racionalitás. Ettől függetlenül szükséges mindkét gondolkodási pólus tudatos gyakorlása, ha teljességében kívánjuk befogadni a realitást.

Az elemzésem eddigi bekezdései elsősorban a fő témára történő ráhangolódás érdekében születtek. A minimális asztrológiai alapmotívumok, világnézeti-pszichológiai keretek taglalása nélkül könnyen érthetetlenségig fokozódna a szimbólumok, valamint az önismereti aspektusok tárgyalása.

Nincs két egyforma asztrológus, ahogyan más segítő foglalkozású szakemberek személyisége sem szükségszerűen hasonlít. Hitem azt sugallja, hogy minden tanácsot kérő páciens ösztönösen olyan „lelki vezetőt” választ, aki valamely téren rárezonál hordozott problémáira. Jó esetben az asztrológus, vagy a mentálhigiénés tanácsadó számára csupán ismerős egy élménykör, ám aktuálisan nem jelent többé akut konfliktust. Tökéletes segítők nem léteznek, de előnyös, ha olyan szakembert választ a kliens, aki nem küzd ugyanazon problémával, melyet ő szeretne orvosolni, hanem rendelkezik használható megküzdési mintával az adott ügyre vonatkozóan.

Bár az asztrológus nem „hirdet” terápiás transzformációt, szavaival mélyen fekvő erőforrásokat mozgósíthat s egyúttal rendkívül erős pusztítási műveletet is végezhet, ha nem kellően megfontolt a szóhasználatát illetően, vagy ha önbeteljesítő kijelentéseket tesz, esetleg döntési szabadságában gátolja a klienst.

Honnan vehető észre egy asztrológus felkészültségi szintje? Úgy gondolom, hogy eleinte sok tanácsadással foglalkozó személyiségelemzővel előfordul, hogy direkt módon kívánja „megmenteni” a hozzáforduló pácienst. Vannak olyan emberek, akik kedvelik, ha konfrontáló és határozott irányvonalat képvisel a segítőjük, mások számára nemcsak hatékonyabb egy elfogadó, kérdések megfogalmazásával a fejlődés következő állomása felé terelő elemzési, kommunikációs stílus, hanem egyenesen káros lenne, amennyiben a szakember szembesítené őket megoldatlan problémáikkal. Az asztrológus kötélen táncol, hiszen sok szemszögből belelát az elemzett fél sorskönyvi játszmáiba, illetve személyes, tudattalan konfliktusait szintén felismerheti, ám minden esetben csupán annyit fedhet fel a kliens előtt mindabból, amit észlel, amekkora teherrel az elbír. Ebből kifolyólag nemcsak empátiával, de jelentős önismereti háttérrel, valamint pszichopatológiás-fejlődéslélektani bázissal is kellene rendelkeznie az összes olyan segítő foglalkozású, tanácsadást hirdető kollégának, aki embereket „navigál” a megfelelőnek nevezett irányba.

A 21-edik századi helyzetet elemezve megállapítható, hogy sok olyan asztrológus tevékenykedik ma, aki nem mélyült el az emberi lelket tudományosan jellemző ismérvekben, hanem spontán, találomra igyekszik „gyógyítani”. Előfordulhat ennek következményeképpen néhány olyan eset, amikor sikerrel jár és az is valószínűsíthető, hogy számtalan pszichében okoz messzemenő károsodást.

Kezdetben a tenni akarás és a pozitív visszacsatolás utáni vágy előtérbe helyezheti a kevés önismerettel bíró segítő személyes történetét, lefedve a tanácsot kérő valós problémáit. Kölcsönös kivetítések indulhatnak el s nem jön létre a terápiás összehangolódás, ha mindkét fél „érintetlenül” őrzi, vagy hárítja a benne zajló folyamatokat.

Amikor az asztrológus szükségét érzi saját önismereti továbbképzésének, akkor elindulhat egy olyan szakmai alázat irányába, amely át tudja őt segíteni a nehéz kérdések megválaszolásánál. Elkerülhet egy esetleges későbbi kiégést, vagy más kellemetlen, szituációkat. Az önismeret különböző formáit azért is érdemes kipróbálnia egy gyakorló segítőnek, mert amikor a születési képletről zajló beszélgetés kritikus pontokhoz ér, hiteles tükröt tarthat saját élményeinek, sikeres, vagy akár sikertelen kísérleteinek felvázolásával s nem könyvből olvasott tudást idéz a kliens számára, hanem első kézből számolhat be egy-egy terápiás módszer általa megfigyelt erősségeiről, annak indokoltságáról az adott esetben.

Nem szerencsés, ha egy páciens horoszkópját konstans „térképként” elemezzük. Ennél hatékonyabb s humánusabb eljárás, amikor kérdések, valamint válaszok váltakozó egymásutánjában vezetjük rá a klienst a számára aktuálisan felismerhető tartalmakra. Ehhez persze az asztrológusnak vissza kell tudni húzódnia egyfajta „semleges” álláspontra. Tulajdonképpen ezen a szinten majdnem lényegét veszíti az a módszer, amely kiindulási alapot szolgáltatott az elemző beszélgetéshez. Bár a horoszkóp megfelelő eszköznek minősülhet a beszélgetés elkezdéséhez, ráadásul a segítő figyelmét azonnal a lényegre irányíthatja, ami a horoszkóp kritikus, fontos részleteit illeti, mégsem számít minden esetben kizárólagos segítségnyújtási „csatornának”. Meglátásom szerint a pszichológiában használatos diagnosztikai tesztek fajsúlyával egyenrangúnak minősülhet a horoszkóp, ha megfelelő kezekbe kerül s nem a prognosztikai vetületére (az előrejelzésekre) esik a hangsúly, hanem a pszichológiai „utilizálhatóságára”.

Visszatérve az asztrológus identitásának kérdésére, úgy gondolom, hogy letisztult, összefüggő világnézeti hitrendszerre azért van szüksége a tanácsadónak, mert így fogja tudni alátámasztani az általa hangoztatott tanulságokat. A kliens kérdéseitől, előfeltevéseitől és gondolkodásmódjától is függ, hogy mekkora erővel esik latba az asztrológus személyes véleménye s mennyire tartható a távolság, ám nyilvánvalóan a tanácsadónak kell eldöntenie, hogy mennyire engedi be a hozzáforduló pácienst a személyes erőterébe. Ilyen értelemben az asztrológiát nehezebb objektív segédeszközként elfogadni, mint a bevált tudományos módszereket, mivel a közhiedelem nyomása rendkívül erőteljes arra nézve, hogy kész válaszokat, egyértelmű jóslatokat, azaz világnézetileg determinált információkat várjanak sokan a horoszkópkészítőtől.

Saját szakmai átalakulásom függvényében idetartozik egyfajta fejlődési ív arra vonatkozóan, hogy mely életszakaszomban milyen minőségben tudtam jelen lenni a klienseim számára. Amikor az első asztrológiai elemzéseket végeztem, 24 évesen, bátor, többnyire kijelentő típusú állításokat tettem. A horoszkóp minden, számomra akkor értelmezhető momentumát felhasználva igyekeztem minél több megfigyelésemet eljuttatni az elemzést igénylő személyhez. Számos könyvet olvastam és az ezekben található tudás szintetizálásával akartam lenyűgözni a hallgatóságot. Elérkezett azonban egy olyan időszak a pályafutásom ideje alatt, amikor megcsömörléshez hasonlító állapotba kerültem, hiszen a világ valamennyi teremtményét be tudtam már sorolni egy körvonalazható rendszerbe s ekkor kezdte elveszíteni eredendő varázsát mindaz, amit korábban „kiszámíthatatlannak” hittem. Másfél évig kerültem az asztrológiai nézőpontot ezután s visszautasítottam szinte minden felkérést.

Mivel mindvégig bíztattak a kollégáim és sok egykori kliensem is, később beláttam, hogy képes vagyok integrálni a korábban megszerzett, ijesztően hatalmas asztrológiai „adat-gyűjteményemet” egy magasabb szinten szervezett működési mintába. Ennek jegyében nem vállalok írásbeli elemzéseket, mert személytelennek vélem őket és nem töltök vele napi szinten időt, hogy elemezzem a saját aktuális bolygóállásaimat, illetőleg mások személyiségét. Teret hagyok az egyensúly érdekében az intellektualitáson túli régiók részére is, ami a személyiségem harmóniáját egyértelműen táplálja. Asztrológusi identitásom folyamatosan változik, a világ állandó átalakulásaival egységben, de visszatérésem óta (körülbelül 4-5 éve) nem fordult elő velem, hogy az asztrológiát túlzott mértékű analizálásra használtam volna, ugyanis a kihagyott időben tudatosan fejlesztettem azon oldalaimat, melyek az intuíciót s az érzelmi megéléseket ölelték fel. Kialakult egy fenntartható egység bennem, mint segítőben, amelyben fontos szerepet kap az a lexikálisan és globálisan elemezhető horoszkóp ábra, amit fiatalon türelmetlenül magamba szívtam, viszont többé nem lépem át annak határát, hogy kiemelt figyelmet szenteljek a világ egyetlen dimenziójának. Ma sokszor a tanácsot kérő személyek születési adatainak megismerése hiányában is megbízom ösztönös kommunikációs, illetve kontaktus-teremtő oldalamban s anélkül tudok érzékszervi, illetve tudományos, valamint intuitív megfigyeléseimre hagyatkozni, hogy a horoszkópra támaszkodnék. Kerülöm a végleteket minden értelemben és igyekszem a középpontomban maradni, ezáltal is példát mutatva azok számára, akik valamely beállítódásuk révén az élet bizonyos szeletének túlzott jelentőséget tulajdonítanak.