Ha meghallom az árnyék kifejezést, automatikusan valami negatív, sötét dologra asszociálok. Egy rejtett, nem ismert, elfedett részre, ami hozzáférhetetlen. Ez a pszichológiai elnevezés (az árnyék) viszont becsapós, hiszen az önismereti úton járók tisztában vannak vele, hogy a befelé figyelés, valamint a különféle terápiás helyzetek és a rálátást engedő beszélgetések nem csak homályba veszett negatív tulajdonságainkra, elakadásainkra vonatkozó tükröket nyújtanak. A realitáshoz (az önismeret fényéhez) történő közeledésnek és a személyiségünk gyarapodásának része ugyanis valamennyi vonásunk, szándékunk, hajtóerőnk tudatba emelése. A fel nem ismert pozitívumaink beengedése is…
Bizonyos (erős én-ideállal rendelkező) embereknek jót tesz, ha megtanulnak fékezni és észre venni néhány kritikus pillantást, illetőleg visszavesznek az önmaguk számára megelőlegezett önbizalomból. Másoknak pedig éppen azt kell elsajátítani, hogy szabad bátornak lenni, van mit megmutatni.
Tágabb értelemben persze általában minden ember nyerhet is és veszíthet is az önismeret által, ha matematikai nyelven fogalmazom meg a végeredményt. Mégsem beszélhetünk profitról és számokról az árnyékunk rendezgetése, átvilágítása kapcsán, hanem inkább egyfajta nyílegyenes haladásról a hitelesség, a személyes integritás felé.
Aki kevés önbizalommal rendelkezik, egyre magabiztosabbá válhat attól, hogy több rész-mozaikot ismer meg önmagából, amelyeknek a létezéséről, vagy erőforrásként történő azonosíthatóságáról nem is tudott. Amennyiben begyakorolja a korábbi téves, visszahúzó működések korrigálását és új megoldási módokat fejleszt ki, stabilabb és megingathatatlanabb lesz. Ugyanakkor az első típusba sorolható “túlzottan bizakodó” emberek azáltal gazdagodnak, ha hatékonyabban rálátnak saját korlátaikra. A cél ugyanis minden esetben a középpont valós igazságainak megtalálása és ennek érdekében valakinek előre, valakinek pedig hátrafelé kell lépegetnie.
(Spirituális (elvont) értelemben vizsgálva a fejlődés mibenlétét még tovább mehetünk: fokozatosan eloldódunk az emberi jellem és az evilági játszmák, azonosulások szintjétől s elérkezhetünk egy olyan békés nyugvópontra, ahol már a korábban felzaklató földi ingerek nem tudnak kizökkenteni, mert az egónkat átdolgoztuk, a félelmeinket és a fájdalmainkat elengedtük s megtanultunk a jelen pillanat bölcs teljességében létezni… Mindez persze nem egy nap alatt érhető el, hiszen legtöbbünknek a szervező funkciót betöltő egóra egyelőre szüksége van, mivel segíti a személyes és a társadalmi zónák összecsiszolását. Az egyénenként változó, hogy hány élet és milyen megtisztító tapasztalatok fontosak a fent leírt jógi-szerű életérzés eléréséhez.)
Az önbizalom kérdéskörétől eltávolodva pedig összességében kijelenthető, hogy valamennyien rendelkezünk nagyon sokféle tulajdonsággal: erényekkel és formálásra váró megnyilvánulásokkal, indítékokkal egyaránt. Néhány ilyen jellemvonással tisztában vagyunk önmagunkra nézve, ám számos tudattalanul indított gesztusunk, megszólalásunk és cselekedetünk kiesik a látószögünkből. Ez azt jelenti, hogy mindannyian fellelhetünk pozitív és negatív tükröket is egy élethelyzetben, vagy egy önismereti folyamat során, ha nyitottak vagyunk arra, hogy kívülről és akár felülről is rátekintsünk a szubjektív megéléseinkre…