Számtalan cikk született már a válást szorgalmazók és ellenzők tollából egyaránt. Családterápiás tanulmányaim idevonatkozó tanulságait mégis szeretném megosztani. A válasz ugyanis a szakemberek megfigyelései és tapasztalatai alapján egyértelműen: NEM arra a kérdésre, hogy érdemes-e a megromlott párkapcsolatot a gyerekek érdekében konzerválni. Egyrészt hamis, hiteltelen érzelmi és viselkedési mintákat szívnak magukba a gyermekek, melyek saját leendő párkapcsolataikra is hatással lesznek, másrészt pedig súlyos személyiségtorzulások következhetnek be a fejlődésük során.
Azzal kapcsolatban azonban természetesen érdemes minden lehetséges dolgot elkövetni, hogy akár családterapeuta / párterapeuta igénybe vételével, akár más módon a végére járjon a pár, hogy hol és miért akadt el a kapcsolatuk, illetve elképzelhető-e a kölcsönös felelősségvállalás. Mindkét fél egyéni terápiás önismereti fejlesztésére is szükség lehet ugyanis, ám ennek következtében talán megóvható a család egysége. Az utóbbi pedig azért különösen fontos, mert mostanában erősen felgyorsult a világ tempója és a család nyújthat valamiféle stabil, védelmező támpontot az állandó változások örvényében.
Mikor jön el az a stádium, amikor már nem érdemes küzdeni és jobb elengedni egymást? Vélhetően akkor, ha egyáltalán nem előremutató, hanem inkább romboló az együttélés, valamint ha bármelyik fél őszintén úgy érzi, hogy a kapcsolat sokat ront a közérzetén és felszabadulást jelentene, amennyiben véget érne a huza-vona. (Nem a felelősség hárításból fakadó menekülési késztetés megerősítésére gondolok itt, hanem a józan és emocionális mércék szerint hozott elhatározásra.) A szakzsargonban egyébként “érzelmi válásként” emlegetett egy fedél alatt lakás nagyon káros működéseket és hatalmas lappangó feszültséget rejteget a családrendszerben, ami bármilyen apróság nyomán képes robbanni.
A gyerekek szempontjából nagyon nehéz olyan közegben nevelkedni, ahol nincs egyértelmű kommunikáció és nem lehet tudni, hogy mik a pontos keretek. Akár együtt élő, akár válófélben lévő szülőkről van szó, azt kell szem előtt tartani, hogy a tisztán és világosan, a gyermek értelmi szintjének megfelelően megfogalmazott létfeltételek mindennél fontosabbak. Akkor érzik magukat biztonságban a gyerekek, ha tudják, hogy mire számíthatnak: például melyik nap kinél fognak aludni és ki jön értük az óvodába, vagy az iskolába stb. Ugyancsak alapvető, hogy a gyerekek ne kerüljenek olyan helyzetbe, hogy választaniuk kelljen a szülők között, mert attól sérülnek leginkább, hiszen minden gyerek szereti mindkét szülőjét a lelke mélyén s nagyon megterheli őket, ha a szülők esetleges rivalizálása két tűz közé állítja szétszakadó, kiszolgáltatott lelküket.
Sokféle nézőpont létezik összességében arra vonatkozóan, hogy mi a helyes irány, mivel például egyházi berkekben is másként gondolkodnak a válásról és a különböző szociális rétegek, vagy korosztályok szintén másként közelítik meg a kérdést. Mindenesetre jó, ha tisztában vagyunk vele, hogy számos hatékony beavatkozás, módszer létezik egy kapcsolat megmentésére és az elakadások továbbgördítésére, azonban a családterápia sem csodaszer, amikor két ember alapvető összeütközésbe kerül egymással. Például nem előnyös, ha más a két fél (múltban gyökerező) felfogása a nő és a férfi szerepéről egy házasságban, vagy ha nagyon eltérően állnak az anyagi ügyek kezeléséhez. Nem könnyíti meg a helyzetüket, ha más az értékrendjük és a világnézetük, valamint az életstílusuk.
Mindazonáltal valamennyi párkapcsolat, sőt emberi kapcsolat egyedi mintázatot alkot és az asztrológusi hátteremet felhasználva kijelenthetem, hogy ha két személy horoszkópját egymásra fektetjük, akkor garantáltan sokszínű viszonyulások rajzolódnak ki, amelyek receptszerűen nem elemezhetők. Az egyéni horoszkópok találkozásából világosan látszanak bizonyos sarkalatos pontjai egy-egy kapcsolatnak, azonban az adott emberek pszichológiai érettsége és érzelmi intelligenciája nem feltétlenül egyértelmű. A temperamentumuk hatással van ugyan a lehetőségeikre, de mégsem determinált minden történet, hiszen sok esetben személyes döntés kérdése is az elköteleződés. Mindenkinek mérlegre kell tennie, hogy a számára fontos szükségletek s értékek mennyire egyeztethetők össze egy adott kapcsolattal s milyen jövőkép felé haladnak ilyen módon…
Ezen felül nem szabad megfeledkezni az eredeti családból hozott “sérülésekről”, beidegződésekről sem, ugyanis félrevezető igények mentén követelhetjük a párunktól, hogy szeressen jobban minket, amennyiben esetlegesen a gyermeki hiányaink alapján működünk. (Erre vonatkozóan hasznos megközelítést kínálhat a sématerápia.) A tudatosítás, illetőleg az érzelmi-önismereti rálátás tehát mindenképpen elkerülhetetlen, ha egy kapcsolat megrekedt, de még ez sem biztos, hogy elegendő, mivel előfordulhat az is, hogy a pár túl későn kért segítséget s addigra rögzültek bizonyos játszmák s a távolság visszafordíthatatlanul nagyra nőtt, miközben az egymáson ejtett sebek elharapództak.
Nem mindegy tehát, hogy mikor és kitől kérünk segítséget, és az is számít, hogy mi magunk el tudjuk-e fogadni egyáltalán a felénk nyúló segítő kezet. A mai “piacon” rengetegen hirdetnek üzleti megfontolásból párkapcsolati coachingot / terápiát, miközben vélhetően a többség nem rendelkezik megalapozott pszichológiai ismeretekkel. Sokan egy-két hétvége alatt elsajátítanak egy gyorstalpalón valamely eszköztárat, de ettől még nem válnak alkalmassá a komplex helyzetek s a komoly krízisek kezelésére. Én magam sem vagyok hivatásos pszichológus, azonban folyamatosan képzem magam és abban hiszek, hogy egy segítő akkor tud hatékonyan s hitelesen dolgozni, ha elsősorban a saját személyiségén munkálkodik.
Gyakran előfordul, hogy aki egyetemi pszichológusi diplomával rendelkezik, nem feltétlenül vett részt hosszabb önismereti folyamatokon, ugyanakkor az is megesik, hogy valaki nem pszichológus, mégis olyan érettségi fokon áll a személyisége s annyira letisztultan, bölcsen képes a hozzáfordulókat kísérni, hogy eltörpül annak a jelentősége, hogy mi az illető végzettsége. Gyógyítónak szerintem születni kell, mint ahogy más foglalkozásoknál is igaz ez. Persze ettől még egyetlen segítő sem lesz alkalmas minden ügyfél fejlesztésére és bizonyára a párok sem tudnak egyformán sikeresen elmozdulni a holtpontról bármely külső terapeuta beavatkozása révén. Érdemes tehát kitartóan keresni és ha megérkeztünk a megfelelő helyre, odatenni magunkat, mert annyit tudunk kivenni mindenből, amennyit beleteszünk.
Sok sikert és bátorságot kívánok a “párkapcsolódni” és az inkább válni akaró úton járóknak egyformán!