Az a bizonyos “vétkes” egó! Szinte minden spirituális előadás, vagy könyv az egót célozza meg tanaival s a lebontását hirdeti. De ez nem veszélytelen! Ugyanis azt elfelejtik említeni, hogy az egónknak komoly szervező és strukturáló funkciója van a földi életben. Ha csak úgy “elhagynánk,” ahogy sokan meg is teszik, félretolva “mocskosnak” címkézett evilági feladataikat, akkor egyúttal erős eséllyel landolnánk valamely pszichiátriai osztályon az önámítók csapatában. Valóban magasztos tendencia az egoista törekvések formálása és a spirituális eszmékkel átitatott hétköznapi alázat. Azonban nagyon óvatosan kell eljárnunk, hogy álszentség helyett hiteles képviselői lehessünk az emelkedett stílusnak. Hiszen például akár az egó elismerés utáni vágya is vihet minket arra a téves vágányra, hogy megszabaduljunk a földi vágyainktól, vagy lemondjunk jogos hétköznapi szükségleteinkről. De a mondandóm lényege nem ez, hanem az, hogy először fel kell építenünk az egónkat, vagyis be kell gyógyítanunk a sebeit, pótolnunk kell a hiányait s ráérünk ezután nekifogni a lebontásának, tisztogatásának. Egyéb esetben nem valószínű, hogy messzire jutunk a spirituális útvesztőkben, mert az egó “töredezettsége” nem fogja engedni s ráadásul végtelen számú kitérőt kell tennünk, valamint becsapások áldozatává válhatunk, ha szeretnénk megúszni a pszichológiai / érzelmi önismereti “munkát,” kikerülve a fájdalmak újraélését, ami ugyanakkor a gyógyulás egyik útja. Persze léteznek olyan megközelítések, amelyek szerint el lehet indulni “felülről,” tehát ideológiai / vallási vonalon is és nem muszáj a sérülések mentén, múltbeli összefüggések irányából alulról építkezni az önfejlesztés során, de szerintem célszerűbb és gyorsabb ez a verzió az igaz harmónia érdekében.
Sok sikert és józan belátást kívánok minden “útonlévőnek” a spiritualitás medrében vándorolva!