Bizonyára sokakkal megesett, hogy egy zenei dallam teljes képsorokat, múltbeli emlék-csomagot hívott elő a tudattalanjuk valamely rejtett zugából. Az is elő szokott fordulni, hogy meghallunk egy ismeretlen dallamot, amely váratlanul felkavar bennünket érzelmileg, vagy legalább is erős hatást gyakorol a hangulatunkra. Megtörténhet, hogy érzelmi zárkózottságunk ellenére egy zenei akkord azonnali sírást vált ki nálunk, illetőleg hirtelen feldob, cselekvésre ösztönöz és esetleg adrenalin emelkedést okozva akár veszélybe is sodorhat minket például autóvezetés közben. Sokféle változata van annak, ahogyan egy zenei hangzás képes megérinteni, befolyásolni a lelkünk mély bugyrait.
Nem véletlenül alkalmazzák a zene átalakító erejét terápiás célból. Állítólag testi sérülések esetén is elérhető a morfiumhoz mérhető fájdalomcsillapító hatás egy megfelelően kiválasztott dallam, rezgés által. Lelki értelemben szintén jól beválik a zene katartikus ereje azon személyeknél, akik főként a beszéd tanulás előtti (preverbális) életkorban szenvedtek el valamilyen érzelmi traumát és ennek kifejezésére nem állnak rendelkezésükre megfelelő szavak. Azoknak is segíthet a zene, mint művészetterápiás műfaj, akik hajlamosak a túlzott elemzésre s a verbalitás szintjén túlgondolják a dolgokat, miközben alig férnek hozzá saját érzéseikhez. Ilyen esetekben oldódhat a kizárólagos mentális kontroll és közelíthet egymáshoz az elme, meg a psziché.
A zenétől a táncterápia felé tovább lépve még összetettebb módszerhez érkezünk. A hangzás a mozgással karöltve ugyanis dupla hidat építhet a tudattalanunk felé és a testi tudatosságunk, vagy „tudatlanságunk” dimenziói is megjelennek a mentális működés mellett. A test őszintébb, mint a szó. Az érintések, a mozdulatok és a különböző gesztusok egyértelműbb üzeneteket közölnek. Ennek következtében komoly tükröt tartanak nekünk azzal kapcsolatban, hogy hol tartunk valójában a hitelességünk és az önazonosságunk terén.
Az improvizáció mind a zene, mind a tánc terápiás alkalmazása során megismertet aktuális belső tartalmainkkal és szembesít a bennünk található blokkokkal, valamint képes a mélyből felszivárgó ismeretek finom újra strukturálására. Mindez természetesen egy jól felépített gyógyító folyamaton belül tud átalakító erővel hatni, hiszen a művészetterapeuta tervszerű mederben tartja a hullámokat, ugyanakkor spontán reakciói egyaránt megnyugtatják a páciens örvénylő lelkivilágát s biztonságos teret nyújtanak számára a változáshoz.
A művészetterápiának számos más ága is létezik, de én most arra szeretnék koncentrálni inkább, hogy összevessem az általam önkényesen kiválasztott zene- és táncterápiás irányokat például a kognitív, vagy az analitikus megközelítésekkel, esetleg a coaching szemlélettel.
Úgy vélem, hogy előnyös, hogyha a művészetterápiás foglalkozásoknak is van olyan része, amely a belső történések megbeszélésére összpontosul és segít újra rendezni a felbukkanó mély üzeneteket. Ugyanakkor a pusztán verbális csatornákat kiaknázó segítői megközelítés kevésnek bizonyulhat egy súlyosabb érzelmi elakadás harmonizálásához, mert több ellenállást válthat ki és lassabban érheti el a verbalitás előtti szintekbe kódolt tudáshalmazt. Ennek ellenére van létjogosultsága mindkét műfajnak, mivel bizonyos később keletkezett problémák orvoslásához elegendő a pragmatikusabb hozzáállás, vagy azon páciensek (coaching esetén kliensek) esetében kifejezetten előnyös a szavak szintjén is rendszert kínáló megközelítés, akiknek abban kell fejlődniük, hogy racionálisabban éljék a mindennapjaikat. Léteznek tehát olyan személyiségek és élethelyzetek, amelyek tekintetében előnyös a gyors és célzott mélyülést biztosító művészeti paletta bevonása az évekig tartó, múltat boncolgató, vagy éppen gyakorlatiasan okoskodó beszélgetések helyett, más esetekben viszont éppen arra van szükség, hogy a verbális megfogalmazásban és a hétköznapi, józan működésben segítse a terapeuta (avagy coach) az idealista és érzelmileg könnyebben hozzáférhető, kifejezett lelki gyógyítást nem igénylő ügyfelet.
Asztrológusként úgy látom, hogy minden születési képlet ad arra vonatkozóan útmutatást, hogy ki melyik irányba tart: a víz jegyben álló leszálló holdcsomópont, vagy IC tengely például utalhat arra, hogy valakinek magától értetődően megy az érzelmeinek a megélése és a kifejezése, sőt beleragadhatott az illető az érzelmi alapú látószögbe. Mások számára pedig az jelentheti a kihívást, hogy rátaláljanak saját valós érzéseikre. Akikben domináns a logikus gondolkodás, például az Ikrek, Szűz, vagy levegő érdekeltségű emberek esetében, azoknál nehezebben bányászhatók elő a valódi szükségletek és lelki igények a tudati kontroll miatt és ilyenkor lényegre törőbben előhívhat egy zenei hangzás, vagy egy testi érintés egy érzést, mintha órákon és hónapokon keresztül beszélgetne valakivel az illető.
Az utóbbi típusba tartozó emberek ugyanis ügyesen játszanak a szavakkal és gondolatokkal s még saját magukat is képesek „félrevezetni”, vagy éppen összezavarni a körkörös elméleteikkel. Ezzel szemben azok, akik eredendően érzelmi húrokra rezdülnek és művészi vénával rendelkeznek – sok esetben a víz jegyűek – szintén nyerhetnek a zene és táncterápia által az önismereti útjukon, mivel közel áll hozzájuk ez a megközelítés és oldódhatnak általa, azonban valószínűleg a fejlődésüket nagyban támogatja, ha képessé válnak szavakba önteni a képi, vagy egyéb szimbolikus élményvilágukat. (Az itt leírtak óhatatlanul tartalmaznak általános kijelentéseket, amelyek akkor nyernek igazán értelmet, ha egyéni képletek és életutak szintjén elemezzük a horoszkópot. Például az asztrológia egyáltalán nem zárja ki, hogy egy művészi érzékkel és hozzáférhető érzelemvilággal rendelkező embernek az legyen az életfeladata, hogy továbbra is a művészet álljon a figyelme középpontjában, de ha azt tekintjük alapvetésnek, hogy minden emberi lény egyfajta egyensúlyi létállapot felé törekszik, akkor feltehetően valamennyiünknek érdemes a „gyenge pontjait” fejlesztenie.)
Összességében tehát elmondható, hogy bizonyos embertípusok számára más és más terápiás irányzat hozhat gyorsabb eredményt és jellemzően az is bejósolható, hogy mely elakadások és milyen mélységű problémák esetén érdemes művészetterápiát, illetőleg terápiás beszélgetést választani. A korábbi önismereti tapasztalat és egy adott életszakasz aktuális dilemmái is befolyásolhatják, hogy egy adott személy számára mi válik be. Ha valaki szeretné magát minél komplexebb módon és az összes érzékszervi csatorna mentén harmóniába hozni, akkor úgy gondolom, hogy bármely terápiás megközelítésből nyerhet. (Nem beszélve a terapeuta és a páciens között létrejövő bizalmi szál fontosságáról, ami műfajtól függetlenül elengedhetetlen a hatékony gyógyuláshoz.) Az idő és az anyagi keretek azonban általában mégis korlátok közé szorítják az emberek választásait, így érdemes megfontolni, hogy mikor, kitől, milyen segítséget veszünk igénybe.